A könyvek olyan kérdéseket vizsgálnak, amelyek minden ember életében jelen vannak, mindenkit foglalkoztatnak, ezáltal a válaszok is mindenkinek és mindenkiről szólnak.

3 990 Ft 3 000 FtKosárba teszem

5 990 FtKosárba teszem

2 990 FtKosárba teszem

Merőben új szemszög

 A sorozatban helyet kapott művek nagy hangsúlyt fektetnek a felépített elméleti háttér gyakorlati alkalmazhatóságára is. Ezáltal a könyvben leírtakat hatékonyan lehet a hétköznapokra vonatkoztatni, a gyakorlatban kipróbálni és alkalmazni.

A Fontanus Könyvek merőben új szemszögből közelítik meg az embert, a valóságot, az életet. Míg az emberi testről széles körű ismereteink vannak – hiszen annak felépítése, működése feltérképezésre került –, addig magáról az emberről a maga teljességében kevesebbet tudunk. Noha tudjuk, hogy több vagyunk, mint a test, a testen túlmutató jellemzők, ember mivoltunk további ismérvei, építőelemei és működései, a tudat, a gondolkodás, az értelem mozgatórugói korábban nem voltak összefüggéseiben leírva. A Fontanus Könyvek az erre vonatkozó ismereteket gyűjti össze és rendszerezi.

A könyvek folyamatában mutatják be az egyén működését és a valósághoz való viszonyának állandó változását – és egyben azt a folyamatot is megmutatják, ahogy ez a vizsgálat történik.  A sorozat köteteiből az Olvasó átfogó ismeretet szerezhet az ember működéséről, betekintést nyerhet az emberi tudat működésének folyamataiba.

Előkészületben

Dr. Bajzik Éva: Testtudat

Ez a könyv nem anatómia könyv, nem is diétás szakkönyv vagy egy életvezetési tanácsok gyűjteménye, hanem gyakorlati kulcs ahhoz, hogyan tudjuk felvenni a kapcsolatot a saját testünkkel, hogyan tudunk megtanulni kommunikálni vele és akár a legapróbb részletekig is megérteni, hogy mi zajlik benne.

A könyv a test megismerésével foglalkozik. Közérthetően fogalmazva mutatja be az emberi testben zajló folyamatokat, az azok közötti összefüggéseket. Az általános, alapvető működési mechanizmusokból kiindulva, némi (könnyen érthető és követhető) anatómiai háttérrel, a tévhitekkel és azokkal a tényezőkkel, amikkel napi szinten találkozhatunk. Megmutatja az összefüggéseket a szervek között, a szervrendszerek között, a táplálkozás, mozgás, pihenés, hormonváltozások, hangulatok között – a testünk és az életünk között.

Hacker Péter: A visszaköszönő múlt

Szeretnéd, ha a nap végére maradna energiád?
Ha nem bosszantanád fel magad mindenen?
Ha a kapcsolataidból nem tűnne el az a láng, amit az elején tapasztaltál?
Ha azokat, akik már nincsenek az életedben, el tudnád engedni?
…És esetleg tudnád élvezni mindazt, amit elértél már?

Mindennapi bosszúságaink, problémáink hátterében általában múltunk egy-egy darabja bújik meg.
A könyv a visszaköszönő jó és rossz emlékeink megértésének folyamatát írja le, és azokat az eszközöket, melyekkel mindazok hatékonyan feldolgozhatók.