Hangulat-változtatás

A hangulataim áldozata vagyok, vagy tudom befolyásolni a hangulatomat?

Majoros Péter és Majoros Tímea írása


Évekig éltem meg úgy, hogy a hangulat valami olyasmi, ami rám szakad és ha éppen nincs szerencsém, akkor lehúz az önsajnálat vagy a szomorúság legmélyebb bugyraiba. Természetesen megesik az is, hogy éppen repkedek a földtől 20 centire, mert öröm jár át és minden
rózsaszín ködben úszik. De bármikor váratlanul lecsaphat rám valami komor hangulat, ami ellen tehetetlen leszek.

Később megtanultam, hogy a hangulatomat a testemben lévő hormonok befolyásolják. Például örömöt érzek, ha dopaminból több termelődik, míg az adrenalin tettre késszé tesz. A mozgáshiányos életmód is igen nagy mértékben közrejátszik abban, ha levertnek, kedvetlennek és unottnak érzem magam. A mozgás hatására ugyanis endorfin, úgynevezett boldogsághormon kezd termelődni és olyankor tova tűnik a búskomorság is. A hangulatomat befolyásolja a környezetem, hogy éppen hol vagyok, hogy ki és mi vesz körbe. És még számos összetevője van.

Mindez azonban egyáltalán nem független tőlem!

Hiszen képes vagyok hatással lenni arra, hogy milyen környezetben legyek, mozogjak-e, tőlem függ, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennem és hogy elhiszem-e a bennem zajló biokémiai változásokat, vagy felülemelkedek rajtuk. Vagy esetleg befolyásolom azokat.

Összeültünk a Fontanus Akadémia zenével foglalkozó alkotócsoportjával és arra jutottunk, hogy ha akarjuk, az éppen aktuális hangulatunkat tudjuk befolyásolni a zenékkel is. A legnagyobb hatást a közös éneklés, közös dalszerzés adta. De ha éppen egyedül vagyunk, akkor is dönthetünk róla, hogy éppen milyen zenét hallgatunk – és egy-egy zene különféle hangulatokat vált ki belőlünk, amit képesek vagyunk tudatosan megválasztani.

Léteznek olyan zenék, amik megnyugtatnak, vannak amik felpörgetnek, és akadnak olyanok is, amiktől befordulunk és szomorúak leszünk. A döntés a kezünkben van, mivel akarjuk körbevenni magunkat, hogyan alakítjuk a környezetünket és milyen hormonkoktélt keverünk a lejátszási listán.

Ezt korábban oly módon használtam, hogy ha éppen jókedvem volt, betettem valami pörgős zenét, ami
passzolt ehhez, ha pedig magamba zuhantam, vagy szerelmi bánatom volt, akkor végtelen lejátszásra kapcsoltam valami érfelvágós nótát.

De mi van akkor, ha elönti az agyam az életuntság, vagy a szorongás és mégsem az ehhez illő zenék közül válogatok, hanem tudatosan beteszek valami vidámat?

Már ez is tudattágulás volt számomra első körben, miszerint léteznek vidám zenék. Sőt, ezek a vidám zenék hatással vannak rám, ha meghallgatom őket, bármennyire is belelovaltam magam valami drámai helyzetbe.

Tapasztaltam, hogy egy-egy ilyen muzsika képes volt kizökkenteni abból a bús darabból, ami a fejemben pörgött és egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy már fülig ér a szám és el is felejtettem, hogy pár perccel előtte miért láttam olyan sötéten a világot.

Többen is tapasztaltak hasonlót.

A vizsgálódás során arra jöttünk rá, hogy nem vagyunk a hangulatunk áldozatai.

A hangulatunk nem valami tőlünk független dolog, amibe semmi beleszólásunk nincs és az egyetlen út, hogy megadjuk magunkat neki. Képesek vagyunk tudatosan befolyásolni, hogy éppen milyen legyen a hangulatunk – és a zene is egy eszköz ehhez.

Többféle zenét meghallgattunk közösen és megfogalmaztuk, hogy milyen hatással volt ránk, mit indított el, milyen hangulatunk lett tőle. Néhány egyszerű példa erre.

1: Nehéz napjaim vannak de ennyi emberrel körülöttem valahogy mégis élvezem az egészet! A közös munka után másokkal együtt elfáradni is felszabadító.

2: Egyedül a sötétben szomorkodva. Ettől a zenétől felerősödik bennem az önsajnálat és arra vágyom, hogy mások is megsajnáljanak.

3: Éppen késésben, a metrón ülök és éppen magyarázatokat és különböző történeteket gyártok, hogy miért nem én vagyok a hibás a késésem miatt. Igazából a másik a hibás amiért kések.

Mindhárom zene meghallgatása után más hormonok kezdenek el termelődni a testünkben, aminek hatására más gondolatok, más érzetek lesznek úrrá rajtunk, amik különféle tettekre sarkallnak minket.

Ha tudjuk, hogy mit akarunk, akkor lehetőségünk van dönteni is róla, hogy melyiket válasszuk ahhoz, hogy azt a következményt kapjuk, amit szeretnénk.

 

Vajon milyen hatással lenne a hangulatunkra, ha nap végén, bármilyen sok probléma és szomorúság is ért minket, betennénk egy vidám, pörgős dalt és tombolnánk rá egyet? Lehet, hogy közben elfelejtenénk az összes irdatlan nagynak gondolt gondunkat és egy szám erejéig élveznénk, hogy élünk, örülnénk a zenével és a ritmusára járna a lábunk?

Ezzel is kísérletezünk, és ha gondolod, Kedves Olvasó, te is részt vehetsz benne. A rendszerességnek fontos szerepe van, ha tényleg érdekel, milyen következményei lehetnek egy ilyen fajta kísérletnek magadon. Kizárólag akkor javasoljuk, hogy nekifogj, ha nem bánod, hogy egy kicsit megnövekszik a testedben az endorfin termelés. Emellett vállalod a kockázatát, hogy egy idő után kialakul benned a felszabadultságra törekvés. Ha vannak tapasztalataid, esetleg zeneötleteid, oszd meg velünk! 🙂

Néhány zeneötlet, mi mire engedünk el nap végén:

2018-07-19T20:34:49+00:002018. 07. 19.| Comments