Egy baleset margójára

A kemény munkának mindig megvan az eredménye. És olykor az életünk múlik rajta.

Kovács Zsombor írása


Gyönyörű tavaszi nap volt, sütött a nap és épp a világ másik feléről visszatérőben tett le a taxi a lakás előtt: 16 órát repültem és 6 órás jet laggel pislogtam, ahogy kiszálltam a ház előtt. Már a taxiban megfogalmaztam magamban, hogy elmegyek motorozni egyet a napsütésben. Felvettem a dzsekit, a sisakot, behúztam a cipzárt és beröffentettem a motort. Vigyáztam rá, meghagytam neki az időt, hogy bemelegedjen. Elindultam: finoman, negyven körül csorogtam lefelé a Hegyalja úton, elhanyagolható forgalommal.

Gyönyörű nap volt…

…egészen addig, amíg be nem fejeltem egy kanyarodó autó utasoldali ablakát.

Láttam, hogy szépen indexel, megáll a balra kanyarodáshoz, aztán pont mikor elgurultam volna előtte, hirtelen elindult és elém fordult. Volt pár tizedmásodpercem dönteni, három-négy méterem fékezni vagy bármit csinálni. Pont nem elég se a vészkikerüléshez, se a vészfékezéshez. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy rátiprok a hátsó fékre és finoman húzni kezdem az elsőt, de az ABS remegni kezd a kezem alatt.

Homályos, ami itt jön: felhívtam a barátnőmet, hogy mi történt, felhívtam egy jóbarátomat, hogy el kéne jönni a roncsért trélerrel, de mindebből csak egy-egy villanás maradt meg. Amire emlékszem, az az, hogy van egy fura érzés bennem: nem tudom megmondani, hogy honnét jöttem és hová tartottam, se azt, hogy mi történt, viszont a fejemből ömlik a vér és teljesen tárgyilagosan veszem tudomásul, hogy le van törve a metszőfogam és az ajkam valahogy furán áll.

A műsor visszajött egy pár percre a mentőben, ahol kérdeztem a srácokat, hogy miért kötöttek be infúziót a kezembe, de a válaszra már nem emlékszem.

Aztán a János Kórházban tértem magamhoz, amikor már sötétben betoltak a traumatológiára. Még a mentőben raktak rám gallért, a fejemet se tudtam mozgatni benne és a mentősök a lelkemre kötötték, hogy ezt most muszáj, ne mozgassam a nyakam.

A kórházban először is betoltak a CT-be, ahol egy kicsit fellélegeztek, mert nem láttak sem koponya- sem gerincsérülést.

Aztán bevittek még egyszer, mert nem hitték el, hogy tényleg nincs komoly bajom.

Nincs se koponyasérülésem vagy -vérzésem egy ilyen ütközést követően.

Fura volt a hordágyon fekve végigmenni a testemen: a bokámat és a lábamat tudom mozgatni, az pipa. A medencémen sem érzékelek fájdalmat vagy vérzést (se meleg, se hideg), se a bordáimon, se a mellkasomon. Eddig jó. Tudom mozgatni minden ujjamat, tudom mozgatni a karjaimat, sőt a nyakamat is – itt mondjuk már komolyan meglepődtem, ugyanis amikor végigtaperoltam a gallér levétele után a nyakam, megdöbbenve tapintottam ki a jobboldali fejbiccentő izmomat, ami vagy két centire kiállt a nyakam síkjából. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy mocsok nagy ütést kaphattam, abban a pár tizedmásodpercben elképzelhetetlen erők löktek ide-oda… aztán be volt állva minden izmom a vállövben és a kezdődő izomláz tüneteit érzékeltem bennük.

Végül megvarrták a szemöldököm és a fogam fölött az ajkamat, két napig pedig Attila nővér szerető gondjaira bíztak.

A kórházban töltött két napban nagyrészt aludtam, viszont amikor ébren voltam, mozdulni csak nehezen bírtam, ugyanis minden tagom fájt. Otthon még két nap alvás következett, aztán végül felkeltem és elkezdtem tenni-venni. Egy hét múlva kiszedték az öltéseket a fejemből és hivatalosan is keresőképesnek nyilvánítottak.

A rehabilitációs folyamat fontos részeként elmentem egy gyógymasszőrhöz, aki végigropogtatta és helyre tette a hátamat és a nyakamat és ahogy tett-vett, megkérdeztem, hogy mit lát a testemen. És attól, amit mondott, levert a víz.

Elmondta, hogy az izmaim és a felsőtestem állapota alapján olyan ütést kapott a felsőtestem, hogy ha nem lett volna rajta ennyi izom, szinte biztosan eltörik három-négy helyen a vállam és a kulcscsontom. Az a kis feszítő fájdalom és beálltság pedig, amit a hosszanti gerinctartó izmomban tapasztalok, annak a következménye, hogy az ostorszerűen előrecsapódó fejemet (ami ugye bezúzta az autó utasoldali ajtaját) azok az izmok tartották ellen becsapódás közben.

És ha ezek az izmok nem lettek volna ott, a csigolyám szinte biztosan károsodik.

Ha pedig a legrosszabb eshetőséget tekintjük ebben a pakliban, a csigolya akár bele is vághatott volna a gerincvelőben futó idegekbe, ami után általában bénulás szokott következni. Azt hiszem, erre mondják, hogy huszonegyre lapot húzni.

Néhány nappal a baleset után nem láttál volna rajtam semmi különöset: be volt vérezve az egyik szemem, kicsit lila volt az alja, a szemöldökömön az öltések nyomai és a bal metszőfogamból le volt törve egy darab. Ami viszont a lényeg, az az, amit nem látható… nem volt koponyaűri vérzésem, agykárosodásom és saját lábon hagytam el a kórházat. Ezek azok a dolgok, amiket a CT-ben elintéztek annyival, hogy “hát kölyök, szerencséd volt”.

De én ebben nem hiszek.

Ez nem pusztán szerencse.

Ugyanis azok az izmok, amikkel ellentartottam, éveken át tartó kemény munka eredményei.

És az, hogy be vannak idegezve, azaz az agyam képes volt használni őket a kritikus pillanatban, az sem magától lett… és rengetegszer felmerült bennem a kérdés, amíg ott izzadtam heti háromszor az edzéseken, hogy amúgy mégis miért csinálom ezt az egészet. Hogy van-e valami látható eredménye az egész küzdelemnek, hogy “megéri-e”.

Hát, ez a kérdés már nem kérdés bennem… de nem látványos az egész, semmi különös nincs abban, ami látszik. Épp csak annyi, hogy tudok járni a saját lábamon egy ilyen baleset után és a legkomolyabb kellemetlenség az, hogy el kell bandukoljak párszor egy fogorvoshoz…

A munkának van eredménye.

Lehet, hogy amúgy az emberi test csodálatos szerkezet és az agy még az utolsó pillanatban is megteszi, amit tud, hogy védje a testet. Az agy ugyanis utolsó mentsvárként igyekszik az összes általa ismert, beidegzett izmot megfeszíteni, hogy védjék a csontokat és a test belső szerveit. És ezt olyan erővel teszi, hogy az az izom terhelhetőségét kimaxolja. Néhány másodpercnyi feszítés, munka, de annyi energia szabadul fel ilyenkor, hogy egy hét kőkemény izomláz jön utána.

De mindehhez az kell, hogy legyenek ott izmok, képesek legyenek munkát végezni és az agynak legyen meg az a képessége, hogy használja őket a megfelelő pillanatban.

Szóval kedves kemény munka… tényleg kifizetődsz, én az életemet köszönhetem neked.

2018-07-05T19:12:27+00:00 2018. 07. 5.| Comments